Oldal kiválasztása

lizarteTisztelt Érdeklődő!

Spanyolországi székhelyű LIZARTE cég Európa egyik vezető felújított, újra épített termékek gyártásával, forgalmazásával foglalkozó cég.

Magyarországon a legnagyobb forgalmazó cégek által jól ismert, de mások által ismeretlennek tűnő cégnév.

Ennek oka a LIZARTE cég belső kereskedelmi szabálya, mivel ezen cégnek üzletpolitikája szerint, termékeiket országonként régiókként csak velük szerződött partnerek forgalmazhatják, hozhatják kereskedelmi forgalomba.

Vállalkozásom LIZARTE cég kereskedelmi és szakmai vezetőségének mint szakmai, mint kereskedelmi szempontból megfelelt, így ma Magyarország területén kizárólag az én vállalkozásom forgalmazhatja a cég termékeit.

Magáról a cégről és annak bemutatásáról, termékeiről, céget érintő hivatalos adatokról bővebben olvashat tisztelt érdeklődő a www.lizarte.com weboldalon.

A honlapot felkeresve bárki könnyen tájékozódhat arról hogy azon alkatrész melyet keres, vagy amelyre szüksége lenne szerepel-e a LIZARTE cég termékei között.

Az internetes keresőbe beírva meggyőződhet arról, hogy Európa országaiban mennyire jelentős szerepet töltenek be a cég felújított, újjáépített termékei, autó alkatrészei az autó alkatrész kereskedelemben.

Bárki könnyedén bepillantást nyerhet és meggyőződhet arról, a LIZARTE termékek mint minőségükben, mint árban mekkora szerepet töltenek be hazánkon kívül.

www.youtube.com oldalon a forgalmazott termékekről, cég mindennapjairól, kiállításokról több film is megtekinthető.

lizarte-r9044a016a54LIZARTE cég honlapját felkeresve megtekinthető, hogy maga a cég és termékei milyen pontos ISO minősítéssel, garanciákkal rendelkeznek nemzetközi viszonylatban. Tájékozódni lehet arról, hogy a termékekre milyen minőségi garanciákkal rendelkezik.

Magyarországon ma nincs olyan cég, amely ilyen garanciákkal rendelkezne.

Lizarte cég termékei vezető szerepet töltenek be egész Európában az alábbi autó/jármű alkatrész kategóriákban:

  • felújított VP 29/30 diesel adagolók
  • VP44 diesel adagolók,
  • common-rail nagynyomású szivattyúk, (Bosch, Delpi, Denso, Siemens)
  • common-rail injektorok,(Bosch, Delphi, Denso, Siemens)
  • Bosch (PLD/UPS), Delphi (EUI) , Simens VDO típusú PD, PDE elemek
  • kormányművek,
  • kormány szervó szivattyúk,
  • hidropneumatikus felfüggesztő gömbök (Citroen, Peugeot, Rolls-Royce, Toyota, Lexus)
  • Mitsubischi Pajero 3.2 DID/Zexel VRZ felújított adagoló
  • Klíma kompresszorok
  • VW olajszívattyú

Röviden összefoglalva miben más egy LIZARTE cég által felújított/újjáépített termék mint egy másik hasonló termék:

– A LIZARTE minden termékre kettő év teljeskörű garanciát vállal. A termék, alkatrész minden összetevőjére, alkatrészére. Magyarországi viszonylatban a javítást, felújítást végző cégek jellemzően csak adott terméken újra cserélt alkatrészen teszik ezt meg. Például : egy VP44 adagoló felújításánál fődarab cserének számít a vezérlő elektronika csere. Viszont magyarországi cégek számláikon és vállalási feltételeikben/ javítási szabályzatukban is rögzítik azt, hogy cserélt alkatrészre vonatkozik az egy vagy fél év garancia/jótállás, viszont amit nem cseréltek alkatrészt adott termékben arra nem.

– LIZARTE cég minden cserélt alkatrészt kizárólag gyári új, eredeti alkatrésszel beépítésével, cseréjével végzi. Után gyártott alkatrészt az erre vonatkozó gyártói, ISO minősítések, megkötések alapján nem épít be.

– LIZARTE cég adott termék minden egyes összes alkotó elemét olyan minőségi követelménynek veti alá, hogy az minden szempontból megfeleljen minőségi, és technológia előírásoknak. Ha adott alkatrész a vizsgálat/felújítás során nem felel meg új termékre vonatkozó műszaki követelményeknek ki cserélik azt. Így a cég minden terméke hivatalosan is új termékekre vonatkozó minősítéssel rendelkezik.

– LIZARTE cég minden egyes terméke, gyári újnak megfelelő minősítéssel rendelkezik, ezeket folyamatosan az alkatrész gyártók megbízottai folyamatosan ellenőrzik, és gyárban személyes jelenlétükkel biztosítják. Ilyen erre vonatkozó lehetőséggel, minősítéssel egyetlen hazai cég vagy gyár sem rendelkezik.

– Nemzetközi viszonylatban LIZARTE cég termékeivel minden jelentősebb kiállításon, szakmai konferencián részt vesz. Jelentős szerepet tölt be azok között.  Legmodernebb technológiát, szakembereket használja gyártók által előírt feltételekkel. Ilyen követelményeknek sem felel meg országunkban egyetlen egy cég sem.

– LIZARTE cég termékeinek ára kb. gyári új termék fele körül mozog. Ezt is gyártók hozzájárulásával, tudtával, beleegyezésével állapítja meg. Nemzetközi viszonylatban egyforma mint ár mint minőség arányában.

– LIZARTE cég azon levés cégek egyike Európában, mely hivatalosan is rendelkezik olyan DENSO cég által kiadott hivatalos gyártói engedéllyel, hogy DENSO termékeket pld. klíma kompresszorok, common-rail injektorok, common-rail nagynyomású szivattyúk javíthassanak, felújíthassanak, mivel DENSO cég maga csak nagyon kevés olyan cégnek adta meg, bocsájtotta rendelkezésére azon technológiát, javítási útmutatót, műszaki leírást melyekkel ez elvégezhető. Megjegyzem erről meggyőződhet bárki DENSO cég magyar honlapján is. Magyarországi viszonylatban tudomásom szerint ezzel egyetlen egy cég sem rendelkezik jelenleg.

 Lizarte cég termékei közül leggyakrabban rendelt, vásárolt termékek:

Felújított VP 29/30 és VP 44 Bosch diesel adagolók. Ezek ára 250.000 Ft / db
AUDI, OPEL, FORD, BMW, MAN STB.

Betétdíj 35.000 Ft.

DELPHI 1.5 DCI common-rail nagynyomású szivattyú.  Ennek ára 125.000 Ft / db.
RENAULT, PEUGEOT, CITROEN, NISSAN

Betétdíj: 30.000 Ft

FORD 1,8, 2.0, 2.4  TDDI, TDCI motorokhoz. Ezek ára 135.000 Ft/db. ártól.
MONDEO, FOCUS, COURIER, TRANSIT, FUSION, C-MAX

Betétdíj: 35.000 Ft

Renault 1.5 DCI common-rail nagynyomású rendszer. Rendszer áll egy db. nagynyomású szivattyúból és 4 db. common rail injektorból. Rendszer ára függ injektorok pontos típusától így 280.000 Ft / rendszer ártól rendelhető.
RENAULT Clio, Megane, Thalia, Scenic stb. jármű típusokba

Betét díj egész rendszerre : 110.000 Ft.

FORD 1.8, 2.0, 2.4 TDDI, TDCI Delphi common-rail nagynyomású rendszerek. Rendszer áll egy nagynyomású szivattyúból és 4 db. common rail injektorból. Rendszer ára függ injektorok pontos típusától így 340.000 Ft / rendszer  ártól rendelhető.
FORD TRANSIT, MIONDEO, FOCUS, stb. jármű típusokba

Betét díj egész rendszerre : 110.000 Ft.

DELPHI, BOSCH, SIEMENS common-rail injektorok. Ezek ára típustól függően : 50.000 Ft / db. ártól.

Betét díj: 20.000 Ft / db

MITSUBISHI PAJERO 3.2 DID Zexel VRZ felújított adagoló. Felújítás mértékét tekintve kettő árban lehetséges rendelni. Az egyik : 450.000 Ft. ár. Ez tartalmazza összes elektronika bele értve fedél elektronika / állítómű cseréjét, valamint csapágy és tömítések cseréjét.

A másik ár : 660.000 Ft. Ez az ár fentiekben rögzített alkatrészek cseréjén felül az úgynevezett osztófej, hidraulikus fej cseréjét is. Így Tulajdonképp az adagoló ház marad a régi. A kettő ár közötti különbség minden esetben adott adagoló/szivattyú állapota határozza meg.

FIGYELEM !

Felújított termékről/alkatrészről csak abban esetben beszélhetünk, ha adott alkatrész minimum egyik fő darabját/őszevetevőjét pld. VP diesel adagolók esetében komplett elektronikát újra cseréljük.

Abban az esetben ha bármilyen alkatrészben (adagoló, kormánymű, injektorok stb) csak tömítéseket, apróbb kiegészítő elemeket cserélünk az attól még az nem lesz felújított, hanem csak javított, javítgatott, ellenőrzött !

Ugyan ez érvényes akkor is ha pld. adott alkatrész elektronikájának egyik részét cseréljük, nem egészet akkor az az alkatrész/termék még egészében csak javított nem felújított lesz.

Magyarországi viszonylatban többségében csak zömében javításokat, javítgatásokat végeznek különböző cégek, nem pedig felújítást. Ezt is irreálisan magas áron. Ezért van az hogy számlákon csupán azon alkatrészekre vállalnak garanciát melyet ténylegesen kicseréltek (általában rész összetevőket) viszont adott termékre/alkatrész egészére  már nem vállalják ezt. Megjegyzem ezen tényeket vállalási szabályzatunkban, honlapjaikon, számláikon fel is tüntetik.

Itt egyébként sajnálatosan sok megrendelő, megbízó, vásárló fogalmi zavarban van, és csak később jönnek rá hogy a korábban általunk forgalmazott termékek áránál 20-30 ezer forinttal olcsóbb termékek nem felújítottak voltak, csupán javítottak, javítgatottak.

Felhívnám figyelmet arra, hogy LIZARTE cég termékeivel kapcsolatban, nem csak arra van lehetőség, hogy már raktáron vagy központi raktárból rendelhető alkatrészek vásárlására van lehetőség, ha nem egyre többen ragaszkodnak ahhoz, hogy a felújításra szoruló termék legyen felújítva LIZARTE cég által. Ennek oka több szempontból jelentős. Egyik az hogy felújítás során LIZARTE cég szakemberei ingyenes szakmai instrukciókkal, megállapításokkal hozzá járulnak ahhoz, hogy pontosan adott termék meghibásodását mi okozta. Így későbbiekre vonatkozón tovább lehet folytatni, feltárni, elhárítani, korrigálni járművel kapcsolatos hibákat. Így ennek tudatában későbbiek folyamán megelőzhetők további meghibásodások jármű működésével kapcsolatban.  pld. jármű üzemanyag minősége, vagy szűrő rendszere, esetlegesen elektronika rendszere nem megfelelően működik és javításra szorul.

Amennyiben kérdése merülne még fel LIZARTE termékekkel kapcsolatban kérem keressen nyugodtan akár írásban akár telefonon vagy személyesen. Bármiben amennyiben mindenkinek állok rendelkezésére.

design by honlapdiszkont.com